image
Logo

KOBOZRENESZÁNSZ

HAGYOMÁNYOS KOBOZMUZSIKA
image

SZLAMA LÁSZLÓ

Szlama László 1990-ben született, édesapja révén fiatalon megismerkedett a citerával és a kobozzal. A Zeneakadémiáig tartó tanulmányai során – a hagyományos népzene mélyebb megismerése mellett – számos kortárs zenei hatás érte. Ma több állandó formációjával népszerűsíti hangszerét itthon és külföldön egyaránt. Az elmúlt tíz év népzenei, világzenei és történeti zenei tapasztalatait a 2017-ben bemutatásra kerülő Kobozreneszánsz című produkciójában foglalta össze.

A színpadi munka mellett részt vesz a népzene tanításában is, aktív tanár a magyar művészetoktatás mindhárom szintjén. Számos országos szakmai fórum szervezője, amelynek köszönhetően párbeszéd indulhatott meg a kobozt érintő tudományos, oktatási és előadóművészeti kérdésekről.

Screenshot

Ahogy régen...

KOBOZRENESZÁNSZ - Hagyományos kobozmuzsika

Szlama László első saját lemezén a koboz hagyományos játékmódjait mutatja be. A töredékes források és – a népzenekutatás egészét tekintve – csekély számú hangfelvétel komoly rekonstrukciós munkára kényszeríti az előadót. Szlama Lászlónál a mély anyagismeret jó ízléssel és alázatos művészi interpretációval társulva a 21. század hallgatóságát is megszólító zenei összeállításokat eredményezett.